Húsz éve történt. Mintha ma lenne. Pénzem alig, apám beteg – az a fránya rák – érzelmi élet is mínusz tartomány. (Tényleg! A minap elkísértem apámat Debrecenbe a klinikára, és ott rájöttem, kétfajta ember van. Aki rákos, meg aki még nem tudja, hogy az.) Persze akadt, amiben más volt a helyzet. Húsz éves főiskolásként, ha megmostam a hajam, akkor egy jó fél órát is kellett várni, amíg megszárad. Ma már elintézi tíz perc alatt. Mármint, az a kevés a száradást, ami megmaradt. A'szem, ennyi...
Viszont ugyanígy forrongott minden körülöttem, mint most. Bizony, bizony, az a boldog rendszerváltó időszak. Az emberek szidták a rendszert, meg egymást; a duhaj sörözéseken, a kocsmaasztalok mellett mi sem a nőkről beszélgettünk, hanem politikáról, miközben a kapitalizmus szivárványszínekbe öltözött buborékja ott lebegett fölöttünk, s áttekintve rajta ezer színben pompázott a jövő, amelyet tervezgettünk.
Vettem részt tüntetésen, kéremszépen. Bizony! Emlékszem, ültünk a főiskola tornacsarnokának padlóján, és tüntettünk. Körülöttem csajok, a pulpituson pedig rektorok, tanárok beszéltek. Nem is nagyon figyeltük, mit. Örültünk, hogy tüntethettünk. Élveztük a ránk szakadt demokráciát. Emlékszem, néha, ha kimentem cigizni, apróbb csoportok beszélgetése ütötte meg a fülemet. Egyik arról tárgyalt, a tanárok mind csak a saját fizetésüket akarják megemeltetni, ezért tüntettetnek velünk, a másik arról beszélt, a tanárok mind kommunisták, és most csak be akarják magukat biztosítani, és ehhez a diákok tömegét használják. Ebben a kettősségben is lehetett valami, mert a csajok melleinek és fenekének bámulása közben néha azért azt is figyeltem, mit beszélnek ott fenn a szónokok. Bizony, mind-mind mást.
Aztán vettem részt amolyan prularista tagtoborzón. A kollégium közösségi termébe hívtak bennünket, azt mondták, ők fideszesek. Voltak vagy négyen. Azt is mondták, most alakultak, aztán ott helyben össze is vesztek. Az egyikük felállt, és közölte a hallgatósággal, ő átmegy a szemközti kocsmába, és szeretettel vár mindenkit, meg különben is; "Virágozzék minden virág!". Volt, aki vele tartott. Szerintem a kocsma miatt, ahogy elnéztem, kik. Utána maradtunk még beszélgetni. Az egyik csaj azt mondta, ha ilyen nagy a baj – értsd, nincs pénz, és az ország fizetésképtelen!!! ugyehogyugye! – akkor miért nem mondják azt, hogy emberek, mostantól zsíros kenyeret fog enni mindenki egy éven keresztül, és így rendbe rakjuk majd az országot. Mert elég jó csaj volt, ezért buzgón helyeseltem, de nem értem el vele semmit, mert a maradék ifjú liberálisokkal elment egy másik kocsmába. Pedig nagyon jó lett volna a „naívhülyeség” helyeslését beváltani valami kézzel fogható dologra! Utána már bántam, hogy nem mentem át én is azzal a taggal a kocsmába.
- Legalább söröztem volna egy jót - keseregtem.
Egyik hétvégén, mikor hazajöttem, politikai fórumot szerveztek. Ott szorongott az egész falu a pártház üléstermében. A korábbi nagykutyák – polgármester, vagyis tanácselnök, na!, de mindegy, mert utána még nyolc évig ugyanaz volt, párttitkár, munkásőr parancsnok – ott ült a tömeggel szemben, és miközben negyven évnyi felgyülemlett lakossági düh záporozott feléjük olyan vörös volt az arcuk, mint a mozgalmuk zászlaja, amely ott maradt kifeszítve a fejük fölött a falon.
(Folyt. köv.)
Viszont ugyanígy forrongott minden körülöttem, mint most. Bizony, bizony, az a boldog rendszerváltó időszak. Az emberek szidták a rendszert, meg egymást; a duhaj sörözéseken, a kocsmaasztalok mellett mi sem a nőkről beszélgettünk, hanem politikáról, miközben a kapitalizmus szivárványszínekbe öltözött buborékja ott lebegett fölöttünk, s áttekintve rajta ezer színben pompázott a jövő, amelyet tervezgettünk.
Vettem részt tüntetésen, kéremszépen. Bizony! Emlékszem, ültünk a főiskola tornacsarnokának padlóján, és tüntettünk. Körülöttem csajok, a pulpituson pedig rektorok, tanárok beszéltek. Nem is nagyon figyeltük, mit. Örültünk, hogy tüntethettünk. Élveztük a ránk szakadt demokráciát. Emlékszem, néha, ha kimentem cigizni, apróbb csoportok beszélgetése ütötte meg a fülemet. Egyik arról tárgyalt, a tanárok mind csak a saját fizetésüket akarják megemeltetni, ezért tüntettetnek velünk, a másik arról beszélt, a tanárok mind kommunisták, és most csak be akarják magukat biztosítani, és ehhez a diákok tömegét használják. Ebben a kettősségben is lehetett valami, mert a csajok melleinek és fenekének bámulása közben néha azért azt is figyeltem, mit beszélnek ott fenn a szónokok. Bizony, mind-mind mást.
Aztán vettem részt amolyan prularista tagtoborzón. A kollégium közösségi termébe hívtak bennünket, azt mondták, ők fideszesek. Voltak vagy négyen. Azt is mondták, most alakultak, aztán ott helyben össze is vesztek. Az egyikük felállt, és közölte a hallgatósággal, ő átmegy a szemközti kocsmába, és szeretettel vár mindenkit, meg különben is; "Virágozzék minden virág!". Volt, aki vele tartott. Szerintem a kocsma miatt, ahogy elnéztem, kik. Utána maradtunk még beszélgetni. Az egyik csaj azt mondta, ha ilyen nagy a baj – értsd, nincs pénz, és az ország fizetésképtelen!!! ugyehogyugye! – akkor miért nem mondják azt, hogy emberek, mostantól zsíros kenyeret fog enni mindenki egy éven keresztül, és így rendbe rakjuk majd az országot. Mert elég jó csaj volt, ezért buzgón helyeseltem, de nem értem el vele semmit, mert a maradék ifjú liberálisokkal elment egy másik kocsmába. Pedig nagyon jó lett volna a „naívhülyeség” helyeslését beváltani valami kézzel fogható dologra! Utána már bántam, hogy nem mentem át én is azzal a taggal a kocsmába.
- Legalább söröztem volna egy jót - keseregtem.
Egyik hétvégén, mikor hazajöttem, politikai fórumot szerveztek. Ott szorongott az egész falu a pártház üléstermében. A korábbi nagykutyák – polgármester, vagyis tanácselnök, na!, de mindegy, mert utána még nyolc évig ugyanaz volt, párttitkár, munkásőr parancsnok – ott ült a tömeggel szemben, és miközben negyven évnyi felgyülemlett lakossági düh záporozott feléjük olyan vörös volt az arcuk, mint a mozgalmuk zászlaja, amely ott maradt kifeszítve a fejük fölött a falon.
(Folyt. köv.)
8 megjegyzés:
Béla!
Végül nagyon szép lett a blogod! Bár nem tudom, ez a Szerelmi Hőmérő itten milyen célt szolgál, de legalább lesz apropó, amikor az ember rákérdezne a miújságra!:))
A múlt. Van egy másik fiatalember az én kedvenceim között, hát ő is most nosztalgiázik... úgy látszik, ennek jött el az ideje.
Számot vetünk a dolgainkkal.
Legelső szavazásomkor én a Torgyán-féle Kisgazdákra szavaztam, mert volt az utcában egy bácsi, aki agitálta és olyan lelkes volt, hogy nem akartam bánatot szerezni neki.:)
Érdekes, hogy mindenkinek a hajával van gondja... hát HIÁBA mondom, hogy a sok ész nem tűri a hajat????
A Szerelmi Hőmérő? Szerintem a gugli gúnyolódik velem. Másra nem is merek gondolni.
Igazából a máról akarok írni, mert valami iszonyatos dolog történt velem a napokban. Épp olyan sorsfordító, mint a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás. Majd lesz belőle egy sorozat :)
A blogon egész délelőtt dolgoztam. Örülök, hogy tetszik! :)
Tényleg szép!:) Csak a képemet kéne kivenni onnan, mert nem illik a gyönyörű grafikák fölé. (Komolyan így gondolom, nem azért írtam, hogy bók jöjjön és dedede...)
Csodálatosnak látod a nőket és ezen elgondolkodtam ma, sokáig, hogy aki ilyen szépen lát, annak is lehetnek problémái az életben, akkor valami nagyon nincs rendben a világban!
A.J. illusztrátort keres folyamatosan az Új Galaxisba. Jelentkezz, mert Téged kedvel, úgy válaszolt a hozzászólásodra is!
Mi történt Veled mostanában, ami így megrázott? Látod, milyen jó, hogy jöttél, azért itt az ember viszonylag egyedül van.:) és sose menj el máshová! Akkor én sem megyek..., különben szoktam. Menekülős típus vagyok. Semmi magabiztosság, ami különben lejön rólam. Sőt! Mintha egyre bizonytalanab lennék... ezzel nem akarlak terhelni!
Most nem láttam a Szerelmi Hőmérőt? Már úgy megszoktam, hogy van.:)
Ide írom, mert máshová nem tudom! :)
Köszönöm a jókívánságot és a verset!
Illik az oda! :)
Amúgy, Michelangelo egy nagyon csúnya és még csúnyább sorsú, megkeseredett férfi volt. Mégis, a legszebb dolgokat hozta létre, dolgozzon akár kővel, vagy festékkel. Ezek végül is csak rajzok. Amolyan tanulmányok. Művészi értéket nem is szántam beléjük, ha csak nem művészi érték a gyönyörű nő! De az Isten művészete! :)
Szívesen.:) Remélem, szép szülinapod lesz! Nagy tortával, nagy családdal, sok gyerekkel!:)
Biztos hülyeséget mondok: de aki ilyen gyönyörűt tud alkotni nőkben, ott azért kell ismerni a női nemet és nem csupán az anatómiát, hanem a lelket is! És jelen kell lennie a művésznek.:)
Csúnyaság ügyben: Az a baj, hogy összezsugorítja az embert a gép, és olyan kicsi, vacak kép lesz belőle, mint én.
Ha szívesen hozzászólnál a blogomhoz, megnézem, hogyan oldhatnám meg, hogy sikerüljön Neked! Egyébként nem szeretném nyitottá tenni. Naplónak szántam.
Na megint itt volt a Szerelmi Hőmérő!:)
Adtam hozzáférési jogot Neked levélben.
Később szeretném a blogomat egészen láthatatlanná tenni, mert zavar, hogy annyian olvassák és megnézik még akkor is, ha nem tudnak szólni:)) Ha már Napló, legyen az!
Mit gondolsz erről?
Már be is jegyeztem. :)
Rendben.
Ha minden igaz, ugyanolyan jogokat biztosítottam Neked, mint magamnak. Legalábbis ezt szerettem volna. Szólj, ha nincs így!
Bármit átalakíthatsz, amit szeretnél, rakhatsz bele gyönyörű képeket.., írhatsz dolgokat.
Sose kapott tőlem senki korlátlan jogot, de most olyan természetes dolognak gondolom, hogy ha adom, akkor egészen tegyem.:)
... és nem is ismerlek..
ui. Talán a Szerelmi Hőmérő és a Képeid miatt! Mással nem tudom magyarázni.
Megjegyzés küldése